

Igazság szerint, amikor elterveztem ezt a tortát fehércsokoládé is szerepelt benne, de közben sajnos elfelejtettem és kimaradt. Tehát, ha akartok 10 dekát olvasztva keverjetek a mascarponéhoz. Biztos, hogy isteni úgy is.
20 cm forma
Hozzávalók:
- 3 db tojás
- 3 ek xilit
- 3 ek tk vagy sima búzaliszt
Krém:
- 25 dkg mascarpone
- 20 dkg eper
- édesítő ízlés szerint
- 3 lapzselatin vagy instant
- 1,5 dl cukormentes habtejszín
Tetejére tejszínhab
Elkészítés:
A piskótát süssük meg. Nem részletezem most, mert rengetegszer le van már írva a tökéletes piskóta elkészítése az oldalon. A videóban pedig látható a technika. Hagyjuk kihűlni.
Vágjunk fel 3-4 darab nagyobb epret szeletekre és igazítsuk a forma oldalára szépen egymás mellé a piskóta tetejére.
A maradék epret turmixoljuk le 2 ek édesítővel. Géppel dolgozzuk bele a mascarponéba. Adjuk hozzá a zselatint ( ha lap akkor ugye az utasítás szerint járjunk el, mert az instant mehet bele csak úgy).
Verjük habbá a tejszínt és abba is tegyetek 1 ek xilitet. Forgassuk az epres krémbe és ha nem elég édes, adjunk még hozzá.
Öntsük a formába és tegyük a hűtőbe egy éjszakára. Tetejét pedig díszítsük, ahogy szeretnénk.
