



Én a kinder csokin és az étcsokin kívül mindent cukormentesen raktam bele, hogy ne legyen benne annyi. Persze, aki akarja készítse rendes cukorral.
Hamarosan a videót is felteszem róla.
Hozzávalók
Brownie
- 10 dkg tk vagy búzaliszt
- 10 dkg xilit vagy kristálycukor
- 10 dkg cm vagy sima étcsokoládé
- 2 ek cukrozatlan vagy sima kakaó
- 4 db tojás
- Csipet só
- 6 dkg olvasztott vaj
Krém
- 2 dl tejszín vagy cm tejszín
- 10 dkg olvasztott kinder csokoládé
- 25 dkg mascarpone
- Édesítő vagy porcukor ízlés szerint
Tetejére a csokoládé pedig
- 15 dkg olvasztott kinder csokoládé
- 0,5 dl tejszín
A tojásokat habosítsuk ki egy kicsit az édesítővel, majd adjuk hozzá olvasztott csokit és a szintén felolvasztott vajat. Mehet bele a só, kakaó és liszt is.
Ezt öntsük egy kisebb tepsibe.
180 fokon előmelegített sütőbe tegyük körülbelül 15-20 percre. Addig elkészítjük a krémet a tetejére.
A krém hozzávalóit keverjük össze. Habbá verjük a tejszínt a cukorral vagy édesítővel (ne menjen túl), adjuk hozzá a mascarponét és a csokit is.
Ha kihűlt a Brownie öntsük a krémet a tetejére.
Erre pedig mehet a tejszínben felolvasztott kinder csoki. Pár kocka a tetejére dísznek és vonalhat is be a hűtőbe pár órára.
Ha valaki sütés nélkül szeretné megúszni , az használjon kekszes alapot helyette.