Bejgli töltelék Mákos meggyes, Zserbó, Mandula-kókusz-fehércsoki, mogyorós-kakaós

Ebben a bejegyzésben csak töltelékek lesznek. Van egy bejgli recept a blogon, igaz az cukormentes és teljes kiőrlésű változat, de ha helyettesítitek, akkor működni fog.

Kezdem a meggyes mákos töltelékkel, ami nekem iszonyatosan ízlett. A meggynek a leve úgy átitatta az egészet, hogy csak úgy etette magát. Pedig én nem vagyok bejglis, évtizedekig nem is ettem és csak pár éve kezdtem el sütni. Karácsonykor most már néha megeszek pár szeletet. Ellenben elkészíteni nagyon szeretem és rendszerint én készítem az egész családnak. Minden évben próbálok valami új ízt is kitalálni. Idén nálunk ezek lesznek.

Meggyes mákos:

Hozzávalók:

  • 40 dkg mák
  • 20 dkg fagyasztott meggy
  • kb.20-25 dkg kristálycukor
  • 2 dl víz

A vizet a meggyel és a cukorral összefőzőm. Ha nem vártuk meg míg kiolvad a meggy, abból is fog víz jönni szóval akkor csak 1,5 dl menjen bele. Pár perc alatt ez el is készül és ráönthetjük a mákra. Keverjük el alaposan, várjunk mert kicsit be fogja szívni magába a szirupot, de ha folyékony maradna akkor kicsi mákkal lehet segíteni. Van aki zsemlemorzsát is szokott bele tenni, de én nem. Ezzel töltsük meg majd a tésztát. Nagyon finom 🙂

Zserbó töltelék:

Hozzávalók:

  • 40 dkg darált dió
  • 20 dkg kristálycukor
  • fél citrom héja
  • fél narancs héja
  • fél teáskanál fahéj
  • 2 dl víz vagy több egy picivel
  • sárgabaracklekvár
  • 10 dkg étcsokoládé vagy tej ízlés szerint

A vizet a cukorral, citrusokkal és a fahéjjal forraljuk fel. Öntsük rá a dióra és hagyjuk kihűlni.

A tésztát nyújtsuk ki, kenjük le lekvárral. Erre mehet a dió töltelék és locsoljuk meg az olvasztott csokival, amit egy kis tejszínnel lágyíthatunk. Feltekerjük és folytatjuk a szokásos módon.

Mandula-kókuszos fehércsokis

Hozzávalók:

  • 20 dkg kókuszreszelék
  • 20 dkg darált mandula
  • 2 dl víz
  • 20 dkg kristálycukor
  • 10 dkg olvasztott fehércsokoládé

A vízben felolvasztjuk a cukrot , majd ezt a szirupot a kókuszos mandulás keverékhez adjuk. Ha kevés a víz vagy cukor még adjunk hozzá. Ezzel töltsük meg majd a tésztát és feltekerés előtt még a csokit is oszlassuk szépen el rajta.

Mogyorós- kakaós :

Hozzávalók:

  • 40 dkg darált mogyoró
  • 2 ek kakaópor
  • 2 ek mogyorókrém
  • 15-20 dkg kristálycukor
  • 2 dl víz

A vízben olvasszuk fel a cukrot. A mogyorót keverjük el a kakaóval és a mogyorókrémmel, majd öntsük rá a szirupot. Ezzel töltjük majd meg a tésztát.