
Hozzávalók:
hús
- 50 dkg darált pulykahús
- 1 db tojás
- 2 evőkanál morzsa
- ízlés szerint só
- ízlés szerint bors
- 2 teáskanál vegeta
- 1 teáskanál pirospaprika
töltelék
- 5 dkg vaj
- 2 gerezd fokhagyma
- 15 dkg sajt én trappistát tettem bele
- 1 teáskanál só
- 1 db tojássárgája
- 1 marék aprított petrezselyem
panírhoz a szokásos
Elkészítés:
- A húst sóval, borssal, vegetával, paprikával fűszerezem, majd a tojást is hozzáadom. Egyforma golyókat formázok belőlük és a hűtőbe teszem.
- A vajat a tojással, szétnyomott fokhagymával, petrezselyemmel, sóval és reszelt sajttal kikeverem. Szintén golyókat formázunk,de sokkal kisebbeket. Úgy, hogy a húsok közepébe kerüljön, ezért célszerű pont annyi golyót csinálni ebből is.
- A golyókat megtöltjük, majd bepanírozzuk. Hogy ne folyjon ki a töltelék, érdemes a tojás, zsemlemorzsa részt kétszer ismételni.
- Olajban kisütjük és már tálalhatjuk is.