Hozzávalók: A tejbe beáztattam egy kicsit a pelyheket, majd összeturmixoltam. Egy pohárba tettem jeget, erre jöhet a tejes cucc és a kávé. Végül pedig a tejszínhab 😊

Hozzávalók: A tejbe beáztattam egy kicsit a pelyheket, majd összeturmixoltam. Egy pohárba tettem jeget, erre jöhet a tejes cucc és a kávé. Végül pedig a tejszínhab 😊
Hozzávalók Krém Tetejére @allnutrition meggyes FRULOVE zselét tettem A túrót hozzávalóit dolgozzuk össze és formázzunk gombócokat. Ha akarjuk forgassuk meg zsemlemorzsába vagy kekszdarába, de én nem tettem. Egy hőálló tepsibe rakjuk őket. Tegyük a hűtőbe […]
Hozzávalók A lap egyik felét kenjük meg a krémmel. Hajtsuk rá a másik felét és a szélét villával nyomjuk össze. Kenjük meg felvert tojással és tegyük előmelegített sütőbe 180 fokon. Körülbelül 20 perc, de figyeljük. […]
Krém 3.Formázzunk golyókat, majd tegyük a közepébe a befagyasztott krémet és ismét formázzuk meg, hogy belül legyen. 4.Tegyük sütőpapírral bélelt tepsibe. 180 fokon előmelegített sütőbe süssük körülbelül 15 percig, de figyeljük. 5.Több nap után is […]
A mascarponét a tejjel és kakaóporral kicsit habosítsuk össze. Nekem mondjuk ez jegeskávé volt, de lényegében mindegy. Adjuk hozzá a kávét, tejszínhabot és végül szórjuk meg kakaóval.
Hozzávalók A tejet a jéggel és minden más hozzávalóval turmixoljuk egyszerűen csak össze. Ennyi 😊🤣
Hozzávalók Krém: A hozzávalókból elkészítjük a piskótát egy kisebb tepsiben. Hagyjuk kihűlni, majd ketté vágjuk. A krémhez a túrót áttörjük és alaposan összedolgozzuk a vajjal, pudinggal és a többi hozzávalóval. Az egyik piskótára halmozzuk és […]
A tészta hozzávalóit gyúrjuk össze. Tegyük hűtőbe félórára. A krémet a mascarponéval dolgozzuk össze. ( ha nincs krém, akkor tegyünk bele olvasztott fehércsokit és aprított pisztáciát). Ha igényel a krém tegyünk bele édesítőt vagy porcukrot. […]
Ez egy jó kis köret 😁😁 Simán csak bekentem az @allnutrition.hu egyik méz változatával és megborsoztam. Kicsi só is mehet rá egyébként .180 fokon előmelegített sütőben sütöttem fólia alatt, amíg meg ne puhult. Utána kicsit […]
Vágjunk akkora alakú kockákat, amekkora a sütő. ( párban legyenek) A sütőt kivajazzuk. Teszünk bele egy-egy tésztát. Megtöltjük valami lekvárral, krémmel stb. A másik felét is eligazítjuk rajta és végül a tetejét lecsukjuk. Ha aranybarna […]
Nagyon egyszerű. Az áfonyát a joghurttal összekevered és ízesítéssel. Egy dobozba teszed, de terítsük szét és mehet a fagyasztóba. Pár óra és jó is 😊
Na jó nem táska, csak nem tudtam mit mondjak erre a formára 🤣🤣 Ahogy a képen is mutatom, úgy vágjunk téglalap alakú darabokat a tésztából. A két végébe mehet egy egy adag krém. Oldalt kicsit […]