Túró rudi brownie torta (CUKORMENTES)

Brownie

  • 8 dkg zabpehelyliszt, tk vagy búzaliszt
  • 10 dkg xilit
  • 10 dkg cm étcsokoládé
  • 2 ek cukrozatlan kakaó
  • 4 db tojás
  • Csipet só
  • 6 dkg olvasztott vaj

Krém

  • 25 dkg zsírszegény  krémes túró vagy rendes, de azt törjük át.
  • 1,5 dl cukormentes habtejszín
  • Édesítő
  • Fél citrom héja és leve

Tetejére 10 dkg cukormentes étcsokoládé

Elkészítés

A tojásokat habosítsuk ki egy kicsit az édesítővel, majd adjuk hozzá olvasztott csokit és a szintén felolvasztott vajat. Mehet bele a só, kakaó és liszt is.

Ezt öntsük egy 20 cm átmérőjű formába ( nagyobb is lehet, csak alacsonyabb lesz).

180 fokon előmelegített sütőbe tegyük körülbelül 25-30 percre. Ellenőrízzük tűpróbával. Ha kész hagyjuk kihűlni.

A tejszínt verjük fel és adjuk hozzá a túrót, édesítőt és a citromot.

A krémet tegyük a tészta tetejére, majd tegyük kicsit a hűtőbe vagy mélyhűtőbe.

Utána olvasszuk fel a csokit és öntsük a tetejére, majd hagyjuk pár órát a hűtőbe.