Túró alapú pizza

Tészta

  • 18 dkg zabpehelyliszt
  • 2 db tojás
  • 50 dkg túró

A feltét pedig bármi, amit csak szeretnétek.

A tészta hozzávalóiból gyúrjunk egy formázható tésztát.

Tegyük hűtőbe egy órára.

Ebből 4 db kisebb pizza lesz, de ha tudjátok nyújtani, formázni akkor nagyobbak is lehetnek. Én csak kézzel csináltam, szóval nem tudom mennyire működik a nyújtás.

180 fokon előmelegített sütőbe süssük 10 percet.

Utána kenjük le szósszal és rakjuk rá a feltéteket. Tegyük vissza a sütőbe, amíg rá sülnek (kb.10-15 perc).

Elsőre furának tűnt, amikor nehezen levettem a sütőpapírról, azt hittem szét fog esni. Szóval nagyon óvatosan tegyétek át vagy csusztassátok. Viszont, amikor már ettem teljesen jól egyben volt és meglepően finom 🤤🤤🤤