Idén ez volt az első utazás és már nagyon vártam. Hozzám az északi országok közelebb állnak, ezért szeretném mindet bejárni :-D.
Szóval a repülőtérre kiérve Koppenhágában lényegében semmilyen ellenőrzésen sem estünk át, ami meglepett, mert szinte mindenhol volt eddig. Úgy gondoltam először taxival bevitetjük magunkat a 8 kilóméterre lévő egyik nevezetességhez (Nyhavn) mivel a szállodába csak délután lehetett menni, mi meg hajnali géppel mentünk ki. Az első sokk ott ért az árakkal kapcsolatban a taxi ára. Itt eldöntöttük, hogy a tömegközlekedést is hanyagoljuk inkább, mert nagyjából minden látványosság pár kilométeren belül van. A három nap alatt csak gyalog mentünk úgy 50 km körül, már amennyit a telefon mért. A második ledöbbenés az étel. Bár szerintem még mindig olcsóbb, mint Horvátország. Naponta egyszer ettünk étteremben, mert nem is bírnám főtt étel nélkül. Második nap találtunk egy svédasztalos éttermet 80 korona durván 3800 ft és sok választék volt. Jobban megéri, mint valamit rendelni és lehet nem is ízlik. Utcai helyi hotdog kocsik is voltak többféle választékkal 27 koronától indult kb.35-ig. Fél literes üdítő 20 korona körül, de náluk a csapvíz is iható, nem úgy mint nálunk. Kávék finomak, az is 20-tól indul. Szóval dupla árak vannak, mint itthon jó esetben. Próbáltunk szinte mindent megnézni, amit három nap alatt lehetett.
Tivoli vidámpark kívülről nagyon tetszett és valószínűleg belülről még jobban tetszett volna, de 400 koronás beugróval úgy, hogy anyám semmire sem ült volna fel nem igazán érte volna meg.
Nyhavn a színes házas kikötő, ahol a hídon a lakaton vannak és sok sok étterem.
Kis Hableány – Koppenhága hivatalos jelképe
Christiania– hippi negyed, bár nekem inkább drogtanya és megdöbbentő, hogy gyerekes családok is laknak ott és járnak kelnek. Drogosok jönnek mennem, erőteljes fű szag. Nekem nagyon nem tetszett ez a hely.
Stroget bevásárlónegyed– a szokásos Váci utca 🙂 csak dán
Torvehallerne piac nagyon tetszett, rendkívüli választékkal.
Híres szobrok, paloták, parkok. Rengeteg bicikli, mert a legtöbben azzal járnak. Az emberek kedvesek és nyugodtak. Tisztaság van mindenhol. Az idő változó volt napsütés, havas eső, eső, szél. Összességében ezzel is szerencsénk volt.
Reptérre viszont taxival mentünk ismét elég hamar és még körbe néztünk ott is. Drágaság ismét, de nagyon könnyen átmentünk semmi ellenőrzés csak a szokásos. A gép késett az viszont nagyon bosszantó volt ráadásul pont a reptér másik végében volt. Kiírták, hogy a budapesti géphez melyik kapuhoz kell menni és mire odaértünk a táblán egy teljesen másik gép volt feltüntetve és a Budapesti el is tűnt. Később derült ki, hogy a miénk késik így egy órát kellett várni. Sajnos a Ryanair már többször eljátszotta ezt!
Koppenhága mindenképpen megéri, hogy egyszer lássuk 🙂