Triplacsokis torta

Hozzávalók:

Piskóta

  • 5 db tojás
  • 10 dkg cukor
  • 2 dkg kakaópor
  • 10 dkg liszt

Krémek

  • 60 dkg mascarpone
  • 20 dkg fehércsoki
  • 20 dkg étcsoki
  • 20 dkg tejcsoki
  • 3 dl tejszín
  • Ízlés szerint porcukor a krémekbe (személy szerint csak az étcsokoládésba tettem egy picit)
  • 10 dkg olvasztott étcsoki bevonó

Elkészítés:

A piskótát készítsük el, ahogyan szoktuk.Ha segítség kell a torta receptek között fent van 😊

A csokoládékat olvasszuk fel és keverjük 20-20-20dkg mascarponehoz.

Verjük fel a tejszínt és osszuk szét a három krém között.Amelyik igényel még cukrot abba tegyünk.Tegyük hűtőbe őket.Minden krémből tegyünk félre két evőkanálnyi adagot a torta oldalának burkolásához.Ha nem szeretnénk, akkor csak az egyikből a piskóta tetejére.

Ha kihűlt a piskóta vágjuk ketté.Tegyük vissza a torta formába az alját a piskótának.Öntsük rá az egyik krémet és tegyük a fagyasztóba legalább 20 percet.

Kivesszük és mehet rá a második réteg, majd újra fagyasztó.Végül a harmadik krém.Ismét fagyasztó legalább félórára.

Ha az oldalát burkoljuk szedjük ki a formából és a három krémmel sorba kenjük le az oldalát és a tetejét.Öntsük rá a csoki bevonót.

Ha nem burkoljuk egyszerűen hagyjuk a formába kenjük el a kis krémet a tetején és öntsük rá a csokit és tegyük a sima hűtőbe.